Vörös pikkelyes folt a templomon

Legalább ez jutott eszébe, amikor csodálkozva dörzsölte szemét egy hajnalon. Samas, a hős, átlépte ugyan a Világ Küszöbét, de fénye nem ragyogott. Szürke homály feküdte meg a várost, mintha finom, tapinthatatlan hamu szitált volna. Utnapistim fölemelte csupasz, ráncos arcát az égre: szürke volt az égbolt, mint a vas. Nannar ijesztő vérvörös korongja vadul izzott az északi látóhatár fölött, a Nap sugarai is melegen tűztek, a kettős fényben meg-megcsillantak Anu templomának a lapos háztetők fölé emelkedő fehér teraszai, távolabb látszottak az elnyúló hegygerincek, az országút szalagja is láthatóan kanyargott a szélben görnyedő óriási páfrányok között.

S Utnapistim látta az embereket is, amint apró bogarak módjára mozogtak az országúton - de mindezt csak homályos, hályogos ködön át. Félkezével erősen megkapaszkodott a tornác korlátjában, hogy a dühöngő szélvész az alant tátongó szűk udvarra ne sodorja, másik kezével megint megdörzsölte szemét.

Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei

Nem látott jobban. Csakugyan, úgy zárult be a világ, mint a könyvtárban a vékony fatáblákból összerakott könyv lapjai, amikor leszáll az alkony, a keskeny ablakon csak a vadul keringő vörös Nannar világít be a mennyezetig érő polcokra, s a süket könyvtáros megjelenik, hogy figyelmeztesse az olvasásba mélyedt tudósokat a könyvtár bezárásának idejére.

Ott állt a tornácon, fél kezével keményen fogta a korlátot, mintha a lassú éjszakába forduló világba akarna kapaszkodni, pálmalevél ruháját eszeveszett rohamokkal tépi a dühöngő szélvész, csupasz arcát az Égre emeli, s összevont szemmel figyeli a szédülten lebegő óriási Nannart.

Majd a kezét nézegeti. Nagy gonddal, figyelemmel, mintha nem is az övé lenne ez az úszóhártyás, ráncos, pikkelyekkel födött, erős karmú s majdnem fekete kéz. Csakugyan, látja a pikkelyeket, a körmöt, a csupasz tenyér görbe vonalait: a szívvonalat, az életvonalat, a fejvonalat, a májvonalat, a Nap-dombot, a sorsvonalat, házasságának apró keresztjeit mutatóujja tövénél, a hosszú öregséget mutató mély karpereceket csuklója körül, még a kemény kis bütyköt is a mutatóujján, amit a sok-sok napéven át szorongatott íróvessző nyomott rá - tehát mégiscsak lát.

De mintha sűrű szürke füstbe mártotta volna a kezét, s azon keresztül nézegetné.

Visszalépeget a szobába. Idebent egészen sötét van. A Nap keskeny fénycsóvát szór be a magas ablaknyíláson át, a szoba mélyén sárgán pislákol az istenszobor elé állított agyagmécs. Utnapistim ágyára telepszik, maga alá szedi lábszárait. Úszóhártyás jobb lába most a bal ágyékára szorul, maga alá kanyarított jobb lábfején ül, kezét ernyedten vastag fekete térdére nyugtatja, s maga elé néz. Lassan lélegzik. Kopasz feje lehorgad, nagy orra, mint a madárcsőr, mered az ölébe.

Egy pillanatra elréved, s már bizonyosan tudja, hogy meg fog vakulni. Megráz egy kis ezüstcsengőt.

Bejelentkezés közösségi fiókkal.

A gyengéd csilingelő hang szétfut a nagy ház vastag falai között, utat keres a szobák, folyosók vörös pikkelyes folt a templomon, s elhal a távolban.

A vihar tombol vörös pikkelyes folt a templomon kéményben. Szabitum, a Gazella, nesztelenül nyitja a bőrsarkokon lengő ajtót. Mit mondtál? Dermedten áll a küszöbön.

Anu nem bocsát rám rosszat, Anu szeret. Ha vakká tesz, nyilván azért cselekszi, hogy javamra váljék. Értem Anu szándékát: vakká tesz, hogy jobban lássak.

De Szabitum, a Gazella, csak annyit ért mindebből, hogy Utnapistim megvakul.

Hárman is ugrottak egyszerre, hogy melyik markolhasson hamarább bele a kihúzott fiókba? Aztán nagy morogva húzták vissza üres kezeiket. Hiszen nincs itt semmi, csak egy redves papiros. A vén labancz nagyot csóvált a fején.

Rémületében jajveszékelni kezd, csapkod, kapkod, ide-oda szaladgál a szűk, hosszú szobában, ősz haját tépi, sűrű könnyei leomlanak ráncos fekete orcáján. Kicsiny termete - haj, valamikor olyan fürge és karcsú volt ez a kicsiny, csillogó pikkelyekkel borított test, mint a gazella - még jobban összetöpörödik. Férje mellé ül az ágyra, átöleli széles vállát, fejét a fejéhez szorítja, úgy jajong.

Jaj, Nergál, fekete halál kegyetlen istene, te Alvilág fejedelme, be meglátogattál! Mi lesz most már belőlünk, ki visel rám gondot vénségemre, ki támogat, ha beteg leszek! Ó, jaj nekünk! Utnapistim vállára borul, görcsösen zokog. A vén Utnapistim, akit úgy szoktak nevezni Szurippak városában, hogy "Meglelte-Az-Életet," bölcs türelemmel viseli a jajongást.

Megtanulta már régen, hogy a földi világ legizgatottabb lényei a madarak meg a nők. Csak meghalni tudnak nyugodtan. Szabitumnak is hányszor magyarázta már, akkor is, amikor még valóban Gazella volt, hogy Anu, az égi Atya, sohasem tesz rosszat teremtményeivel, s nincs olyan csapás, amin siránkozni kellene, íme, vénségére sem tanulta meg. Szelíden simogatja az asszony fejét, ujjai megszokott mozdulattal siklanak pikkelyes vállára - bizony, nem simák, hajlékonyak s ezüstösek már ezek a pikkelyek, hanem csontosak, merevek, sőt töredezettek is - mosolyog, de csak annyit mond neki: - No, no, nyughass már Semmi baj, no Hát igaz, a vén Utnapistim látott elég vörös pikkelyes folt a templomon, rondaságot hosszú életében.

Mikor ifjú volt, Erechben élt, ahol a nők uralkodtak. Vége-hossza nem volt esztelen pörlekedéseiknek, torzsalkodásaiknak, gyűlölködéseiknek, háborúságuknak s a lázadó férfiakon gyakorolt kegyetlen megtorlásaiknak. Később, amikor férfiúvá érett, már férfiakat választottak a városi tanácsokba, s Utnapistim is tanácstag lett. Ez a korszak sem volt jobb, bár az isteni törvényeket valamivel jobban tisztelték, mint az asszonyuralom korában.

De az esztelen pörlekedés, torzsalkodás, gyűlölködés, háborúság s a lázadókon betöltött kegyetlen bosszú nem lett kevesebb. Csak más. Szemérmetlenül loptak, hazudtak, csaltak, hamisították a mérleget, gyilkolták egymást, ha valamelyiknek jobb volt a szeme, kikaparták még azt is.

Utnapistim észrevette, hogy a tanácsban annak a szavát követik, aki nagyobbat, szebbet tud hazudni, s mennél nyilvánvalóbb volt a hazugság, annál bódultabban helyeseltek.

Utnapistim nem akart hazudni, ellenkezőleg, meghalt volna, ha nem az igazat mondja. S mégis, megdöbbenve látta, hogy akaratlanul hazudik. Hazugságainak hatalmas sikerük volt.

Piros pikkelyes pattanások

Irigyei megszaporodtak, ellenségei annyian voltak, mint a fűszál. Ekkoriban nevezték el Atra-Hasisnak, azaz Nagyeszűnek. Ez a kitüntető név élete legnagyobb hazugságához fűződött. Az ő érdeme volt ugyanis az emberi nem legnagyobb újítása. Amikor elviselhetetlenné vált a nőuralom zsarnoksága, kicsinyessége, korlátoltsága, s mind több nagyelméjű férfiú látta, hogy a társadalom rendjén változtatni kell, azaz a párosodási ösztön s az anyaság törvénye helyett az értelemre, a józan belátásra kell alapozni az életet, az akkori Atra-Hasis dolgozta ki az új törvényeket, s szervezte meg a győzedelmes átalakulást.

Az új törvények a józan értelem pillérein épültek. Atra-Hasis lángelméje pedig éppen abban mutatkozott meg, hogy megengedte a nőknek azután is a többférjűséget. A nőuralom idején, amíg asszonyok intézték a közügyeket a tanácsban, asszonyok örökölték a birtokot, asszonyok ítélkeztek a bíróságon, ők üzentek hadat, kötöttek szerződéseket, az emberi társadalom egy csupa kotlóstyúkból álló baromfiudvarhoz hasonlított.

Minden rendbe jön, ha megfordítjuk a dolgot: intézzék a közügyeket, örököljék a vagyont, kössék a szerződéseket, ítéljenek a bíróságon, üzenjenek hadat a férfiak.

Istár istennő egyeduralmát váltsa föl Anu, az Égi Atya, valamint Enki és Enlil meg a többi férfiistenek uralma. Távol legyen tőlünk, hogy párhuzamot vonjunk a matriarchátus és a patriarchális társadalmi berendezések között. Csak futólag mutatunk rá, hogy Utnapistim, eredeti sumér nevén: Zi-u-szudra törvényei lényegesen enyhítettek a törvények és szokások szigorán.

Az új rend korántsem volt olyan kegyetlen, mint amilyen a nők uralma alatt. Többet bízott a bölcsességre a természetes ösztönökre, nem volt annyira kicsinyes, szűkkeblű, s a megtorlások terén sem ment olyan messzi, mint a nőuralom.

FÖLD FELETT ÉS VIZ ALATT

Megelégedett például a puszta karóba húzással. Mindez azonban nem biztosította volna a birodalmat a nők lázadásától, hiszen tudjuk, a nők kényesek hatalmi helyzetükre, s egyáltalában nem válogatósak az eszközökben. Utnapistim lángeszét azonban láttuk. Meghagyta számukra a legfontosabbat: a többférjűség intézményét, jogi helyzetüket a férjekkel szemben, az anyagi függetlenséget szabadon rendelkeztek hozományukkal, a férfi köteles volt a házasság előtt biztosítékot letenni válás esetére s így továbbs változatlanul érvényben maradt Istár istennő tisztelete is.

Istár papnőit sem korlátozták élvezetes és tiszteletreméltó működésükben, bár a templomváros kolostoraiban kellett lakniok. Így aztán nem kellett attól tartani, hogy az ősi titkos szervezetekben tömörült nők forradalmat szítanak, visszacsikarják politikai hatalmukat, s iszonytató megtorlásban részesítik az új rend megalapítóit. Azonban mindez nagyon-nagyon régen történt. Azóta Utnapistim korszakokon esett át, többször újjászületett, s meglehetősen átalakultak a társadalom apró-cseprő berendezkedései is.

Az emberek így sem éltek jobban vagy rosszabbul.

1. Szimbólumtár | Digitális Tankönyvtár
2. AB A Mint más amulettek és talizmánok, ezt is összekötő kapocsnak tekintették a misztikus erővonalakkal, amelyek körbefogják a világot és kapcsolatban állnak a felsőbb hatalmakkal.

Az az Utnapistim, akit a tornácon láttunk, aki szobájába vonult, és a feleségének csengetett, aki megvallotta, hogy el fogja koplal pikkelysömör kezelése a szeme világát, már régóta nem a hajdani Nagyeszű volt Legokosabb, ha visszalépünk néhány ezredévvel vagy még többel is, abba az időbe, amikor Atra-Hasis, azaz Nagyeszű, vidéki birtokán tartózkodott, tanúja lett egy mindennapos eseménynek, s abból az eseményből meglepő jelentést olvasott ki a maga módján.

Akkoriban az emberek általában hajlamosak voltak, hogy közönséges látványok mögött másvilági erők játékát, esetleg istenek kinyilakoztatását keressék. Ma már megállapíthatjuk, hogy ama vízözön előtti kor emberei nemcsak loplak, gyilkoltak, kegyetlenkedtek, hanem a mai embernél lényegesen többet és nagyobb áhítattal imádkoztak is. Ámde mondjuk el, mi történt egy-két kozmikus esztendővel azelőtt, hogy Utnapistim a tornácon körülnézett, megfürdette kialvóban levő sötét szemét Nannar vörhenyes fényében, s Anu akaratában békésen megnyugodva tudomásul vette, hogy a világ, mint egy könyv fatáblái, be fog csukódni előtte.

Aki most még nem értené azt a döntő pillanatot, türelemre intjük. Lassanként ki fog derülni, miképpen került az ugyanazon a délkörön lengő Nannar vérszínű korongja az égboltra, miért sötétült el Samas, miért vált szürkévé az égbolt, miért dühöngött eszeveszetten tomboló szélvihar, miért volt ilyen vörös pikkelyes folt a templomon színe a világnak - miért volt ez a pillanat döntő. Túl volt a hatalmon, lemondott a közszereplésről, magának éldegélt. A Nap édesdeden sütött, fehér felhőcskék vonultak el tisztelgő menetben Samas fénylő orcája előtt, mint avatásra járuló fátyolos szüzek.

Atra-Hasis feje fölött szinte az Égig nyúltak a vérpiros virágokkal rakott óriás páfrányok, ennek a gőzölgő, távoli kornak legjellemzőbb növényei.