Régi ismerős…szobalány állás

mountains-772041_640Már három hete, hogy kint dolgozom Ausztriában. Először nagyon furcsa volt, hiszen még nem nagyon voltam távol a családomtól, barátoktól, de nem bánom, hogy ez mellett döntöttem.

A családunk

Nálunk az ünnepek igazi családi nagy banzájt jelent. Ezért is tartottam tőle, hogy mit fognak majd mondani a szüleim, amikor bejelentem nekik, hogy külföldre megyek dolgozni. Sokáig hezitáltam, hogy mikor mondjam el nekik? Az elején, amikor még csak gondolkodtam rajta, vagy akkor, amikor elkezdtem keresgélni a munkát, az ismerősöktől kérdezősködtem, vagy pedig ha már van munkám, és kellek valahová. Mert ugye az is megfordult a fejemben, hogy lehet fel sem vesznek sehová hiszen szobalány állás rengeteg van, és a jelentkezők is igen sokan vannak, így nem okoz gondot pótolni akárkit. Persze a jó munkaerő kint is nagy kincs, és ha valaki jól végzi a munkáját, akkor azt a munkaerőt szeretik megtartani.

Munka keresés, jelentkezés

Az interneten böngésztem, és az egyik közösségi portálon keresgéltem azok között, akik külföldre mentek dolgozni. Nagy a választék, hiszen van aki Ausztriában van, de van olyan is, aki Németországban, vagy Olaszországban…

Bevallom őszintén reménykedtem benne, hogy közel találok munkát, hiszen ha azt mondom édesanyámnak, hogy a „világ másik” felére megyek dolgozni biztosan kiakad szegény.

Végül az mellett döntöttem, hogy csak akkor mondom el otthon, ha lesz megfelelő munkám. Persze nem tudtam magamban tartani az izgalmamat, és a félelmeimet sem így muszáj volt valakivel megosztanom a gondolataimat, érzéseimet. Az interneten is sokat beszélgettem, kérdezősködtem ezzel kapcsolatban, végül a húgomat avattam be mindenbe. Mikor megtudta, hogy mire készülök, közölte, hogy nyomos érvekkel álljak majd anyám elé, mert tuti, hogy kiakad rajta, de ő segíteni fog nekem, és támogatni is.

Közben az egyik régi barátnőm is rám talált valahogyan az interneten, és kiderült, hogy ő is külföldön dolgozik, igaz kicsit messzebb Angliában, de tanácsokat tudott adni, és hogy mire készüljek fel, hogyan álljak hozzá a dolgokhoz.

A legnehezebb pillanat

Az egyik legnehezebb dolog volt az életemben, amikor el kellett mondanom a szüleimnek december elején, hogy mire is készülök, és hogy van munkám is már, és a legnehezebb, hogy az ünnepeket nem fogom itthon tölteni.

Anyám egy szót sem szólt. Némán végighallgatta amit mondtam, aztán felkelt, és kiment. Ne tudtam, hogy utána akarjak e menni, vagy sem, vagy hogy mit szeretne?. Végül apám azt mondta, hogy hagyjam, majd ő beszél vele…

 

A tényt elfogadták a szüleim, de tudom, hogy nagyon nehéz lehetett nekik, hiszen ez volt az első karácsony, hogy nem mentem haza ünnepekkor. Persze beszéltünk telefonon, és igyekeznek a számítógép világába is egyre jobban belemerülni, így lassan majd talán ott is tudunk már beszélni, ami azért jó lesz.

Ma már három hete, hogy kint vagyok. Az ünnepek nehezen teltek, hiszen nekem is ugyan olyan furcsa volt, de átvészeltem. Az egyik kolleganőm is magyar, így együtt ünnepeltük a karácsonyt. Még egy kis apróságot is vettünk egymásnak ezzel felidézve a karácsonyt még kint a munkában is.